Szomszédok vannak, voltak és lesznek. Neked is, nekem is. Viszont volt egy sorozat ugyanezzel a címmel. Ez találó, mert a szereplők valóban egymás szomszédjai voltak. És a nézőé is.

Nagyon sok rosszat el lehet mondani erről a sorozatról. Elnagyolt, rosszul kivitelezett párbeszédek, gagyi akciójelenetek, mémmé vált jelenségek, a "Búrger King", és még sorolhatnám reggelig. A maga nemében valóban nevetséges, sok esetben magas labda, néha az ember valóban kényelmetlenül érzi magát a nézése közben. Ezekkel tisztában vagyunk, nem is kell tovább ecsetelni.

A másik oldalról viszont egyrészt ebben a sorozatban SZÍNÉSZEK játszottak, legalábbis túlnyomó többségben. A teljesség igénye nélkül: Komlós Juci, Zenthe Ferenc, Raksányi Gellért, Máriáss József (akinek pl. a halálos ágyán is forgattak, utolsó mondatai a sorozatban: "Színészkedtem. Szerepet játszottam. Lehet, hogy elfogytak a szerepek? Akkor egy felhő szélén ülve nem közös Bőhm, őrzőangyal szeretnék lenni. Mindenkinek jó éjszakát!" ), de megfordult a sorozatban többek között Versényi László, Koroknay Géza, Sörös Sándor, Schubert Éva, és rengeteg más színész is.

Ez a sorozat az átlagemberről szólt. A mindennapokról a rendszerváltás előtt, közben és után. A kétségekről. Az új rendszer kialakulásáról és annak hatásairól az emberre. Az ismeretlenről. A "mi lesz most?"-ról. Talán egy mankót is nyújthatott az embereknek, hogy nem csak "mi" élünk kétségek között, hanem lám, ők is. De ami mindenképp biztos: ez a sorozat egy korrajz, és nincs jobban elnagyolva, mint a történelemkönyvekben a tananyag. A képi világa, az akkori emblémák, szokások, a mai szemmel furcsa körülmények (internet, mobiltelefon hiánya, Julcsi szőrös hónalja, a fizetések mértéke, stb.) mind mind egy örök lenyomata az akkori világnak. Nem azt mondom, hogy az egy tökéletes világ volt, mert nem volt az: de a folyamatos egymásra figyelés és segíteni akarás mindenképp szembetűnő. Ez a sorozat nem arról szól, hogy cégvezetők és a ribancaik egy beteg beltenyészet (értsd: ház) keretein belül hogy próbálják meg a másik életét megkeseríteni, miközben lehetőleg mindenki dugjon az ellentétes nemű lakókkal (ami alapvetően addig nem nagy gond, míg a másik tudtával és beleegyezésével történik), a valóságtól teljesen elrugaszkodva, hanem Rólad, rólam, a szüleidről, a nagyszüleidről. Hogy bizony hónap végén előfordul, hogy szarban vagy, megesik, hogy kerekek nélkül találod az autód a telepen, viszont ha baj van, van aki legalább meghallgat. Mert figyelünk a másikra. Mert nem vagyok irigy. Valószínűleg idealizált kép volt ez már akkor is, de talán kevésbé volt a valóságtól elrugaszkodott, mint ha ma nézzük ugyanezt. Ha ezeket végiggondoljuk, akkor már jobban felejthetőek azok a klisék, hogy a "rosszfiút" mindenképp fekete bőrkabátban kell ábrázolni (az első részben Vágási Ferit Bőhm bácsi pl. csövesnek nézte), hogy nem mindig sikerült úgy ábrázolni egy problémát, hogy az ne legyen nevetséges, vagy azt az alig észrevehető tényt, hogy minden esethez Mágen doki ment ki (ezen a ponton érdemes elgondolkodni, hogy ha vele történt volna valami, és ő száll ki a mentőautóból saját magához, akkor kész is a "Szomszédok Paradoxon"!! ).

Ez a sorozat egy olyan világot mutat be, amit lehet szeretni, lehet nem szeretni, van aki visszavágyik oda, van aki nem. Nyilván rengeteg rossz oldala volt, és sok jó is, legalábbis a mindennapokban. De egy tény: a sorozatot ma nézve, megdöbbentő, hogy bár a világ folyamatosan változik, az élet bizonytalanabb lett, az emberekben a feszültség nőtt, holott elvileg fejlődni kéne a kor előrehaladtával. Amiket ott kimondanak, sokszor ma is igaz, sőt, van, hogy hatványozottan is. Így válik egy sorozat retro-ból, a maga korrajzával még mindig aktuálissá.